Selected Passages from Hungarian-Ottoman Wars

Tihany

Tihany. This small, old-fashioned castle is a sacred place. We can find several fortifications, and ruins of churches on the Tihany Peninsula.  It is the earliest established Abbey in Hungary. It is the final resting place of a Hungarian king, András, and his son, Dávid.

Tihany is located on the northern shore of Lake Balaton, more precisely. The center of the district is the Benedictine Tihany Abbey, which was founded in 1055 AD by King András I, who is buried in the crypt. The founding charter of this abbey is the first extant record of the Hungarian language, preserved in Pannonhalma Benedictine Archabbey. (The church itself was rebuilt in baroque style in 1754.)

Ezt az árkot még a 18. században is használták, csapóhíd vezetett át rajta. Ennek a sánc- és árokrendszernek a létezését okleveles források is bizonyítják: az 1211-es, II. András-féle tihanyi birtokösszeírás is említett egy, a félsziget területén található tavat, amely a “régi idők kezei által épített falon belül (…est lacus in circuitu et vallum, ab antiquis labore manuum operatum et factum…)” található. Ez jól látható az első katonai felmérés térképén is “Alte Schantze” (galéria). A térképen látszik az apáti templomrom (Rudera), és az átjárót őrző őrtorony romja is. 2002-ben a csatona Tihany felőli oldalán egy kőtorony és a hozzá kapcsolódó kőfal romjait tárták fel. Talán ez lehetett az átkelőt őrző torony (galéria). Ezt a sáncot/palánkot és a csatornát a török várháborúk alatt még használták, több jelentésben is szerepel.


The castle had been in constant warfare against the Ottomans. When the Turks appeared in the region, the 50-mile-long Lake Balaton became an important fort of the Military Borderland. It was at this time that the monks left it for a safer cloister.

Tihany Óvár

A 214 méter magas Óvár nevű hegyen található az ovális alaprajzú földsáncrendszer. Ez a Balaton-vidék legépebben fennmaradt és legnagyobb földvára. Kb. 1 km hosszú, 400 m széles fennsík, 1100-1200 méter sánccal körülvéve. A bronzkor végén és a korai vaskorban épült fel. Az ie. 3000-3500 körül élt u.n. mészbetétes kultúra edénytöredékeit az 1920-as években történt ásatások megtalálták a vár területén (ugyanezen kultúra nyomait és temetőjét találták meg a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között található Kőhegy földvárában). Az ovális fennsíkot kelet felől nem határolja csupán a sánc, mert ott a Balatonra néző meredek hegyoldal nem kívánt külön védelmet. A meredek keleti perem és a fennsík nyugati fele – az ún. Felsővár – között lépcsőzetesen (teraszosan) emelkedik a szint. A földvár bejárata DNy-ról lehetett a mai bevezető út helyén, erre utalnak a domb lábánál álló kora vaskori halomsírok (Uzsoki 1986), melyeket a felvezető út mentén volt szokás emelni. A földvár északi részén elkülönül egy U alakú rész Ny-K-i irányú belső osztósánccal, melyet délről árok határol. Ez az elkülönülő rész láthatóan később épült, mint az eredeti sánc, annál jóval magasabb is. Egy 1920 előtti és 1958-as sáncátvágás adataiból tudjuk, hogy a két sánc szerkezete nem teljesen azonos. Háborús körülmények között a környék népének biztos menedékhelye, s egyben fejedelmi székhelye is volt.

Az 1970-es években bronzkori, kora vaskori, kelta és avar leletek, sírok kerültek elő (Uzsoki).

Nováki Gyula 1999-ben a földvár sáncainak felmérésekor felvetette azt a feltételezést, hogy a Felsőóvár belső, keresztirányú sánca jelen formájában nem őskori, hanem egy korai magyar földvár része. Az ásatáson talált leletanyag alátámasztotta ezt a feltételezést. Nováki feltételezi hogy az őskori sáncszakaszt is megerősítették az Árpád-korban.

Az 1055-ben íródott alapítólevél még említi, hogy aktívan használják: “Körös-körül a tó van, továbbá egy sánc, ezt még a régiek alakították ki, és építették saját kezük munkájával”

The castle itself stood on a peninsula that was cut off from the mainland by a wide artificial channel, built by the Roman Emperor Galerius (203-311). It was flooded with water, turning the one-mile-long and half-mile-wide peninsula into an island. From the west, a drawbridge and a stone tower protected it. The castle was located on the top of a 600-foot-tall hill towering over the waves of the Balaton.

There was a large fish pond and a rich grain field, with a vineyard on the hillside. The terraced terrain had several earthen fortifications that provided excellent defenses to the peasants of the twelve villages that belonged to Tihany.

The most important function of Tihany was to repel the Turks crossing the lake.

The castle had a small harbor where fishing boats and longboats equipped with hook-guns were waiting for the attack of the heathens when the lake was not frozen. There were four round bastions around the rectangular buildings of the old abbey that had a nice but undefendable tower that would collapse after a few cannon shots.

The walls were built of stone, but a few sections were fortified by earthen ramparts and a wooden palisade. The cannons and the old-fashioned hook guns on the round bastions were able to control the lake. To make the enemy’s task harder, another wooden palisade was guarding the stone walls reaching down to the water, and a thorny hedge went around the outer side of the moat. Only fifty-sixty soldiers served in Tihany. Half of them were hussars who constantly patrolled the countryside when the weather allowed. The hussars kept their mounts in the church of the old abbey, while they stored the hay in the chapel.

The narrowest crossing place of Lake Balaton was at Tihany, and the Turks could attack at any time. In summer, they had to row less than two miles. They came from the small palisade castles of Endréd, Ságvár, or Segesd that lay on the other bank. The greatest threat came from Koppány castle, though. The Agha of Koppány commanded over 600 Asab warriors and 60 armored Sipahi cavalrymen. Attacks came all the time, except for the winter when the lake was covered by three-foot thick ice that could support the weight of a whole army. Luckily, the Turk rarely crossed the ice because they were superstitiously afraid of the hidden cracks that could swallow those who did not know their location. This was when Hungarian counter-raids happened because they knew the frozen lake better. The locals were guiding the hussars over the treacherous ice.

Apátság és török-kori végvár

A tihanyi apátságot részben “a saját, felesége, fiai és leányai, élő és elhalt rokonai üdvére”, és részben temetkezőhelyül I. András király alapította 1055-ben Szent Ányos tiszteletére. Az építést 1053-ban kezdhették, de 1055-ben már annyira befejeződött, hogy felszentelhették és felolvashatták az alapítólevél fogalmazványát. A Pannonhalmán őrzött alapítólevél a legelső olyan oklevél, amely magyar nyelvi emléket tartalmaz (“feheruuaru rea meneh hodu utu rea”). Az alapítólevélről itt olvashat. Az első apát Lázár volt, a kézjegye megtalálható az alapítólevélen.

Kézai Simon ezt írja a Gesta Hungarorumban I. Andrásról: “Andreas Ipse autem obiit anno regni sui decimo quinto et in Tyhon monasterio proprio cum David suo íilio sepelitur. – András maga pedig elhala uralkodásának tizenötödik esztendejében, és eltemeték tulajdon monostorában Tihanyban fiával Dáviddal.”

Az apátság és vár korai időszakáról kevés adat maradt fenn. Az korabeli oklevelek közül 3 biztosan nem hamisítvány: az első maga az alapítólevél 1055-ből, ami az első olyan oklevelünk, amely magyar szavakat tartalmazott; a második I. András kisebbik fiának Dávid herceg adománylevele 1090-ből, amelyen Szent László király hiteles pecsétje maradt ránk “Omnibus fidelibus sancte ecclesie tarn futuris, quam presentibus sit notum, quod David venerabilis dux in remissionem suorum dilictorum, et parentum suorum monasterio Sancti Aniani Tichoniensis haec omnia Ladizlao Christianissimo rege concedente contulit. – A szent egyház minden jelenlegi és jövőbeli híve legyen tudatában annak, hogy a tiszteletre méltó Dávid herceg saját és szülei bűneinek bocsánatára a tihanyi Szent Ányos monostor javára adományozta mindezeket a legkeresztényibb király, László engedélyével. (Bellus Ibolya fordítása)”; a harmadik pedig 1184-ből egyike a legrégibb magyarországi kirographumoknak.

II. András a Szentföldi hadjárat költségeire Tihanyból elvitt egy drágakövekkel és gemmákkal díszített arany serleget. Cserében a monostornak 1000 darab kősót adományozott. Ezt az adományát a király a beregi egyezmény után, 1233 második felében megújította.

A tatárjárás alatt Tihany feltételezhetőleg megmenekült. Egy 1242. február 2-i dátummal – a pápához írott levélben ez szerepel: “Mi azonban elég sokan és megfelelően felfegyverkezve behúzódtunk Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zala vár, Léka váraiba… Miközben Isten irgalma után Szentségedhez és Isten egyházához fohászkodunk támogatásért, s szilárdan reméljük, hogy ha megszánva minket, kegyesen a segítségünkre siettek, képesek leszünk ellenségeinknek ellenállni”. A tatárok kivonulása után egy évvel, 1243-ban az apátság 17 márka ezüstöt tudott fizetni szőlőkért, birtokokért, ami szintén azt mutatja, hogy nem szenvedett nagyobb károkat.

A tihanyi monostor hiteles hely is volt, konventje a legrégibb eredetiben fennmaradt hiteleshelyi oklevelét Icsk (Ichk) apát alatt adta ki 1244-ben (galéria). Átírásban fennmaradt egy 1228-as oklevél is.

Pál apát idején 1262-ben egy oklevél szerint Tihany csak az esztergomi érsek joghatósága alá tartozik, a veszprémi püspökség alá nem.

A tihanyi várat 1267-ben IV. Kelemen pápa bullája is említi, amelyben az apátot megerősíti birtokaiban. Azt nem említi, hogy maga a vár hol található, de feltételezhető, hogy ez vagy a Csúcshegyen volt, vagy a monostor körül. A szövegben ez áll: “…Castrum ipsius monasterii (ugyanezen monostor vára)”. Talán a Csúcshegy teóriát erősíti, hogy amíg a monostor a tihanyi apát birtokán volt, addig a vár gyakran királyi kézben. Egyértelmű válasz jelenleg nincs. Ebben az oklevélben szó esik az oroszkői remeteségről. Ez a mostani barlanglakásokat jelöli (galéria). Az Oroszkő elnevezés valószínűleg az I. András kijevi feleségével 1046-ban Magyarországra érkezett keleti szerzeteseket jelöli. Itt évtizedekig együtt éltek a bencésekkel.

1267-ben a tihanyi apátság 130 háznépe szabadként lovas katonai szolgálatra volt kötelezve. IV. Béla még ez év decemberében elrendelte, hogy az apát csak 12 szabad jobbágyot tarthat fegyverben, a többi családtól el kívánta venni a kiváltságot. Végül a király beleegyezett, hogy fizetség ellenében megtarthatják jogaikat. Az egyezményt (Balaton)Főkajáron kötötték meg.

1276-ban az esztergomi érsek a veszprémi püspöknek adta a tihanyi apátságot két faluért és tizedekért. A tihanyi apátság elvesztette függetlenségét, vagyis a veszprémi püspök joghatósága alá került.

1300-ban III. András királynál a veszprémi püspök panaszt tett, hogy Kál falut Tihany várának várnagya, Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc dúlta fel fegyveres szolgáival (tehát a várnak királyi várnak kellett lennie).

Az 1960-as években több kőtöredék került elő, amely szerint a monostor kerengőjét a 13. században építették/átépítették késő román-kora gótikus stílusban. 11. századi palmettás töredékek is előkerültek (galéria).

Károly Róbert Tolna megye ispánjává nevezte ki László mestert, korábbi tihanyi várnagyát. 1327-ben a várat és uradalmát (kilenc falu) visszaadta az apátságnak.

Az 1340-es évek elején Tihany várát ismét elvették az apátságtól és a királyné birtokába került. 1346-ban Magyar István a várnagya, 1349-ben Kilián fia András mester a castellanus. 1382-ben György tihanyi apát perrel próbálta visszaszerezni a várat – sikertelenül. Végül 1382. jún. 8-án Lajos király Visegrádon kelteztetett oklevelében György apát kérésére érvényteleníti az apátság birtokainak és jogainak múltbéli csorbítását. György apát számos pert indított az apátság korábbi birtokainak visszaszerzésére.

1389-ben Tihany várát Luxemburgi Zsigmond 2500 aranyforintért Prodavizi Istvánnak zálogosította el. Miután visszaváltotta, 1392-ben a tihanyi apátot Tyhonvara és a hozzá tartozó kilenc falu birtokában megerősítette. Ez a birtokviszony fennmaradt egészen a török háborúkig.

1460-ban Mátyás király László tihanyi apátot felszólította, hogy a veszprémi káptalan nagyberényi birtokán fosztogató katonáit büntesse meg, az általuk okozott kárt pedig térítse meg. 1490-ben Mátyás halála után a trónkövetelő Habsburg Miksa német-római király zsoldosaival betört a Dunántúlra. Vitéz János veszprémi püspök parancsára SümegVeszprém és Tihany is megnyitotta kapuit előtte. Érdekesség, hogy az 1490-91-es háború alatt a tihanyi kolostor egyik korábbi frátere rablóvezér lett (feltételezések szerint a Pécsely határában álló Zádorvár a birtokukban volt). Kinizsi 1491-es hadjárata során szétverte őket.

Egy 1495. febr. 2-án a tihanyi konvent által kiállított oklevélen szerepel Hidegkuti Farkas Antal, aki tihanyi várnagy (galéria). 1515. nyarán Perényi Imre nádor kapta meg II. Ulászló királytól a tihanyi apátság kegyúri jogát.

Az apátság mint végvár

A 16.—17.-ik században a várrá átépített tihanyi monostor a balatoni végvárrendszer egyik kicsiny, de nem lényegtelen erődje volt. A monostorból csupán a királyi temetkezőhely, a kripta vészelte át a török időket.

1526 után az ország két részre szakadt. Szalaházy Tamás veszprémi püspök és szervitora, Devecseri Choron András I. Ferdinánd pártján volt, míg Tandalló János tihanyi apát Szapolyai Jánosén. 1527-ben Choron elfoglalta Veszprém és Tihany várait. Az 1529-es sikertelen török bécsi hadjárat után Szalaházy és Choron csapatai ismét elűzték a Szapolyai pártiakat a két várból. 1533. novemberében a Szapolyai-párti hadak rajtaütéssel elfoglalták Tihany, Veszprém és Sümeg várait. 1534. novemberében Choron András és Nagy Ferenc csapataikkal ostrom alá vették Tihanyt. A Szapolyai-párti várnagyok (Szörényi Mihály és Csemperdi Miklós) 200 aranyért és szabad elvonulásért feladták a várat. Choron 24 lovast és 16 gyalogot hagyott a vár védelmére. 1539. dec. 1-én Ferdinánd Choron András kiskorú fiát, Jánost nevezte ki Tihany commendatorának.

Az 1543-as török hadjárat során elesett Székesfehérvár, PécsSiklósTata, Esztergom és Tolna megye nagy része. A támadások 1544-ben is folytatódtak, a Tihannyal szemben lévő Somogy megyei Endréd (Balatonendréd) is török uralom alá került. A közeli Fehérkő várát a magyarok felrobbantották, nehogy a török használni tudja.

Az 1546-os országgyűlés kimondta, hogy a király elsősorban TihanyDombó, Kaposújvár, SomogyvárLak, Sziget várairól gondoskodjék. Tihany királyi várnagya Horváth Márk volt 1554-ig.

Az 1547. évi XVI. törvény Tihany őrségét 24 lovas és 16 gyalogosban állapította meg. Vázsony 6 lovast és 10 gyalogost, Döbrönte pedig 5 lovas őrséget kapott. 1550-ben Tihany őrsége 40 huszár és 50 gyalogos.

1548-ban a béke ellenére a székesfehérvári török hadak végig pusztították a Balaton-felvidéket. Veszprém 1552-es eleste után Tihanyt megerősítették 25 lovas és 25 gyalog katonával. A veszprémi káptalan 12 faluját engedte át 200 forint összegért Tihany várának. Ekkor a vár őrsége összesen 150 fő körül volt. Tihany feladata 1552-ben Sforza Pallavicini generális megfogalmazásában “…ezeket a részeket a török ellen megvédjék – mind Leveld, Vázsonykő és Tihany -, szükséges, hogy a törökök átkelését megakadályozzák, ha azok Tapolca ellen támadást akarnak intézni”.

1554 július 18-án Sforza Pallavicini Takaró Mihályt nevezi ki a tihanyi őrség élére. Takaró Tihanyt leromlott állapotban találta. A várban egyetlen ágyú sem volt, csak 10 szakállas puska. A veszprémi törökök 1554 november 7-e éjjelén rajtaütéssel megpróbálták elfoglalni Tihanyt. A harc éjféltől hajnali 4 óráig tartott. Takaró ezt írta róla a nádornak: “Reám jöttek vala a terekek, négy egész óráig reám ostromlottanak az házat, s valahol környüle volt, mind megégették”. Valószínűleg ekkor pusztult el a félsziget bejáratánál lévő Apáti falva és temploma is.

1556 októberében a portyázó tihanyi, devecseri és győri vitézeket a törökök lépre csalták Paks környékén. A 24 tihanyi lovasból 11 odaveszett.

1557 márc. 22-e előtt a tihanyiak átkeltek a Balaton jegén, és megtámadták a ságvári török “kastélyt” (megerődített templomot), áprilisban pedig már Veszprém alatt portyáztak. A végváriak ekkor már annyira fizetetlenek voltak, hogy Matasin Ferenc hadbiztos azt írta a jelentésében, hogy az összes tihanyi elbocsátását kérte a szolgálatból. A katonák a környék fosztogatásával tartották fenn magukat. A jobbágyok sokszor jobban gyűlölték őket, mint a törököket. Ez év áprilisában jobbágyok meg is öltek egy tihanyi katonát. A végváriak az elmenekült tettesek házait kifosztották.

1557 júniusában Nádasdy Tamás 21 darabontot fogadott zsoldba Tihanyban. Augusztusban már a somogyi Endréd alatt portyáztak.

Takaró Mihály 1558-ban palánk építésre rendelte a hódoltsági szentkirályszabadjai jobbágyokat is. Amikor azok vonakodtak a parancsnak engedelmeskedni, előbb megverette őket, majd amikor az sem használt, megparancsolta, “hogy kikeletre elfussanak az falutól”, mert nem tűri meg ott őket. A haditanács Bornemissza Ferencet küldte ki a vár erősítéseinek szemléjére, aki részletes jelentést írt. A romos falakat Takaró részben kőből újjáépítette, és a többi rész is hamarosan elkészül. A vár árkát kiszélesítették, kívül palánkot építettek. Takaró még jelezte, hogy két bástyát kéne építeni, és tovább szélesíteni az árkokat. Ehhez elég lenne 100 forint. A királyi biztos viszont jobbnak látta, ha Tihanyt lerombolnák. Esetleg a távolabb lévő sarampó nevű kaput kellene megerősíteni, mert ott csak latorkert van (ez a félsziget bejáratát védő sánc lehetett). Az őrség létszámáról azt jelentette, hogy lovasból több van, de a gyalogokból kevesebb.

Még ebben az évben július 7-én rajtaütött vitézeivel a ságvári török palánkon. Így ír róla Nádasdy Tamásnak: “Mostan egyéb újságot nem írhatok te Nagyságodnak, az el múlt Vasárnapra virradóan Somogyba mentem vala átal az uraimmal egyetemben, Saághvárat az törekek egy szentegyházat erőssejtettenek vala meg, melyben régtől fogván laktanak. Reájuk itek [ütök], istennek akarattyából mingyárást megvettem vala tőlek, négy töreknél többet nem szoríthattak vala bennek, az egyiknek fejét vették vala, az hárman az toromba szorula fel, toább egy horánál viattam reájok, az tornyot puskával erőssen lőtettem, az endrédi törekek valamiképpen eszekben vették volt, azon közben oda érkezének, azokat hogy meglátám, a hol mi kevés marhájok a töreknek lész, kihordatám és bőven szalmát hordaték az torom alá, reájok gyújtám mintjárást az szentegyházat, aztánd eljövék. Azomban az kőreshegyi törekek is előnkbe érkezének, az hajókban be szállánk az vízre előttek. Az töreknek három lovát találtók vala az szentegyházban, azokat az hajók mellé kötöztetém úgy hozhathatták átal. Az törekek az víz mellett egy egész mély földik késértenek, ők is lőttenek, mi is őket. Istennek akarattyából békével csak egy ember kár nekil [nélkül] el jövénk, jól lehet ités [ütés] eset rajtunk, de egyéb bántásunk semmit nem let.”

1558. év oktbórében és novemberében a veszprémi és fehérvári törökök háromszor is rajtaütöttek Tihanyon, nagyszámú gyalogságot bevetve.

1560 januárjában Gyulaffy Lászlót nevezték ki Tihany kapitányának. A sértett Takaró Mihály január 29-i levelében írja Nádasdy Tamás nádorhoz: “Azért tugya Nagyságod, mely pusztán én Tihant találtam … Én az én szegény legény voltomra fölvötem, szerencsét késértötem, megépitötem, immár mostan kapnak rajta.” Tihanyt április 24-én vette át Gyulaffy, akit minden bizonnyal anyagi érdekek sarkalltak.

1561-ben a fehérvári Hamza bég készült rablóhadjáratra a Balaton-felvidéken. Thury György Pápára írt levelében ez volt: ” Azt beszélik, hogy Pápát és Tihanyt meg akarják kísérteni. Te Kegyelmed szüntelen vigyáztasson.” Salm generális május 2-án jelentette Miksa főhercegnek, hogy Tihanyt megerősítették.

1561. május 26-a előtt Gyulaffy László veztésével 400 pápai gyalogos előbb Polgárdit, majd utóbb Veszprémet akarta megtámadni. Miután a törökök értesültek a várható rajtaütésről, Gyulaffy embereivel Lovasra vonult, ahol a pincéket feltörve lerészegedtek. Ekkor érte őket a török támadás, melynek során 200 gyalog elesett, a többi vagy fogságba esett, vagy szétfutott. Maga Gyulaffy is alig tudott Tihanyba menekülni.

1564-ben a királyi vizsgálók Tihany őrségét teljes létszámban találták. 1566-ban a Gyulaffy László vezette magyar gyalogok berobbantották Veszprém déli kapuját, és a reggel 9-től este 8-ig tartó csatában visszafoglalták Veszprém várát. Szept. 19-én Gyulaffy Lászlót a Veszprém visszafoglalásban játszott szerepéért a király Veszprén kapitányává nevezte ki, de a tihanyi kapitányságot is megtarthatta. Tihanyt rövidesen Széchenyi Mihály vette át. Gyulaffy és Széchenyi között feszültség keletkezett az adók behajtása miatt. 1567-ben az uralkodó gyanút fogalmazott meg Gyulaffy ellen: …Tihany várával gonosz tervei vannak!…. A következő évben Gyulaffy elhagyta a királyi Magyarországot és Erdélybe távozott. Tihanyba Jakusics Ferencet nevezték ki kapitánynak. 1569-ben már Majthényi László a várkapitány, kinek feladatául szabták a vár tüzésrségének erősítését.

1571-ben I. Miksa Majláth Gábort nevezte ki Tihany parancsnokának, és egyben a kötelezettségeit is megfogalmazta:

  • – Fenn kell tartanai a várban lévő lovas és gyalogos katonák létszámát
  • – A vár építményeit köteles jó karban tartani
  • – Alattvalóit nem terhelheti a régi szokások és törvények ellenében
  • – A vár tartozékait elidegeníteni nem szabad
  • – A várat köteles bármikor az uralkodónak visszaadni
  • – Mindenkor a várban kell tartózkodnia

 

Egy 1572-es összeírás szerint Tihany várbirtoka 12 falu, mintegy 76 portával. 1577. áprilisában a segesdi törökök 60 katonával megtámadták Tihanyt, mert tudomásukra jutott, hogy a katonaság nincs a várban. A törökök a várban tartózkodó nyolc katonát elfogták és a várat felgyúlytották. A magyar katonaság nem sokára ismét a várban tartózkodott. A király Zongor (Songor) Jánost nevezte ki kapitánynak, aki jelentette, hogy Tihany igen leromlott állapotban van. Bár felmerült a vár lerombolása is, Ernő főherceg azonnal kiutalt 55 forint 80 dénárt a legsürgősebb munkálatokra 1578. januárjában.

Songor János tihanyi kapitány jelenti 1577. június 26-án a győri főkapitánynak a Balaton déli partján levő török végházak őrségének létszámát: “Ellenünkben vagyon Endréd az Balathon keszy vagion beslia lovagh 40 eg agaságh alatt, gyalogh vagion 80 három agasagh alatt. Vagion keth vayda benne. Mindenestül ky jühetnek 140. Ezek a simontornjay bekhez valók. Hidvegh vagion lovagh beslia 40. Eg agaságh alatt az gjalogh 40. Ket merfeld hozzánk. Ezek is Simontornjahoz valók… Ellenünkben vagion Koppan ket merfelden vagion, vagion fe (fő) Izpahya benne 60. az bek fel ülhet es ky iöhet lovaggal 500. gjalog vagion 80. beslia lovagh 80. Bolondvar ez bekseghez, vagion lovagh 60. ket agasagh alatt, gjalogh 80 keth agasagh alat. Karad ez begsegh alatt, vágjon fizeteőnek 25. Lak ez beksegh alatt, lovagj 60 ket agasagh alatt, gialogh 100.”

1579-ben egy török levél szerint a tihanyiak rajtaütése Fok (Siófok) vásárán balul sült el. Az endrédi törökök utolérték, és legyőzték őket. Ez év dec. 15-én I. Rudolf Flecha Máténak, udvari káplánjának adományozta a tihanyi apát címet.

1585. március 27-én Pisky István lett a tihanyi várkapitány. 1587. szept. 4-től megkezdődik Tihany várának tatarozása. A munkákra kirendelték 12 falu népét ingyen robotra. Az erődítési munkálatok még a következő évben is folytak. 1588. márciusában a veszprémi szertárból Tihanyba szállítottak 78 db kézi puskát, 100 db ágyúgolyót és puskaport.

1587. júl. 27-e körül a tihanyiak 38 emberrel sikeresen rajtaütöttek Endréden. Szinán budai beglerbég Ernő főhercegnek írt panaszos levelében ezt írta: “… ismég az tihanyi kapitány Pisky István Endrikre ment, azt is elégették…”

1588. okt. 23-án Huszár Péter a pápai és Pisky István a tihanyi vitézekkel rajtaütöttek a somogyi Endréd török palánkján. A teljes török őrséget levágták, az erősséget lerombolták.

1588-ban viszály tört ki a tihanyi és veszprémi vitézek között. A tihanyiak egy értékes török foglyát, Ibrahim odabasit a veszprémiek (Fekete Mátyás) “ármányos módon” megszerezték, és saját foglyuknak tekintették. A tihanyiak a fogoly visszaszerzésére indultak és fegyverrel összecsapván a veszprémiekkel legalább öt magyar vitéz meghalt. A fogoly végül a Dunántúli főkapitányé lett.

Pisky István egyik 1588-ban kelt leveléből ismerhető, hogy Tihanyban hajóépítő műhely is volt. 1589 nyarán a bécsi hajóparkból szállítottak két hajót a tihanyi és veszprémi katonaságnak Ernő főherceg parancsára.

1589 februárjában a balatoni magyar várak katonasága Berenhidai Huszár Péter vezérletével a Balaton jegén átkelve dáli parton lévő szemesi (Balatonszemes) Bolondvárat támadták meg. A török őrség visszaverte a támadást.

A folyamatos csatározások közepette Pisky István konfliktusba került az endrédi Ibrahim zászlós agával. A konfliktus során párbajra hívták egymást a Balaton jegére. Ibrahim nem jelent meg a kitűzött időpontban, mert egyszerre szült 3 felesége! Erre Pisky gyávának nevezte Ibrahimot. Az aga sem maradt adós a válasszal, levele az korszak egyik kiemelkedő nyelvemléke.

1594-ben Győr feladása után számos végvár őrsége elmenekült a gondjaira bízott várból, többekközött a tihyni őrség is. Gersei Pethő Gergely ezt írja: “Halván a’ szomszéd Végbeliek, Győrnek az fő helynek veszedelmét, el-rémülének rajta, és Bodohelt (azaz Bodonhelyt), Pápát, Tseszneket, Vásont, és Tihánt semmi előtt pusztán hagyák, kiket a’ Törökök néppel meg-erősítének.” Tihany 1598-ig volt török kézen. 1598 augusztusában a kapituláló veszprémi török őrség java része ugyan Tihanyba ment, néhány nappal később mégis feladták a várat. Az apátság körül kialakított erősséget a törökök a keresztényektől sértetlenül vették át, török építkezésről nem tudunk.

Martin Zeiler utazó az 1630-40-es években járt Tihanyban, és ezt jegyezte fel róla: “…Tyhan egy kis vár… benne egy 50-60 főből álló keresztény őrsereg. Szép és magas helyen fekszik, a Balatonnak egy szigetén, csak egy kapuja van, kívül semmi épület vagy gazdasági udvar… Egyébként a szigeten van szántóföldjük, a tó halban dús, azonkívül a közelben van egy szép szőlőhegy, ezt azonban a behódolt parasztok elhagyták. A vártól egy puskalövésnyire jó forráskút van [Ciprián-forrás – Sz.G.], és mellette egy régiség, nevezetesen egy sziklás hegyben kőből kifaragott szobák, kamra, konyha, pince, kápolna, asztal és ágy… [remete barlanglakások – Sz.G.] András magyar király szívesen tartózkodott ezen a vidéken, és ő ott templomot és abban márványoszlopokkal ékes kápolnát épített, abban temették el őt, és sírját egy térdmagasságnyi vörös márványkővel fedték be. Jelenleg azonban a templom lóistálló, a kápolna pedig széna és szalma tárolására szolgál. “

1650 végén Karasics Mártyás Gorup Ferenc veszprémi prépostnak írt levelében panaszkodik a Balaton mindkét oldalán elszaporodott “latrok” fosztogatásairól. Ezek minden bizonnyak kóborló hajdúk lehettek. Karasics javasolta, hogy a környékbeli várak őrségei üssenek rajt a rablókon.

1654-ben a tihanyi végváriak egy sebesült török rabot 500 forintért eladtak Csáky Ferenc veszprémi főkapitánynak. A rab rövidesen meghalt, de a tihanyiak a pénzt nem akarták visszaadni. Erre Csáky tömlöcbe vetette az ügyletben résztvevő tihanyiakat.

1657. augusztus 22-én a somogyi törökök sikertelen rajtaütést kíséreltek meg Tihany várán. Esterházy János győri vicekapitány írta Batthyány Ádám dunántúli generálisnak: a tihanyiak a veszprémiek segítségével a török támadók (kb. 200 fő) felét megölték, 85 foglyot ejtettek. A magyar veszteség mindössze 7 fő és 20 sebesült volt.

1671 decemberében I. Lipót elrendelte, hogy a végvárakban szolgáló mintegy 11000 magyar fegyveres közül 8000-et bocsássanak el. Tihany őrsége 70 főről 45-re csökkent.

1683-ban ismét fellángoltak a harcok: Kara Musztafa nagyvezér százezres seregével megindult Bécs ellen. A dárdai táborból Thököly Imre június 12-én levelet intézett a Dunántúliakhoz, felszólítván őket a kurucokhoz való csatlakozásra. A császári seregek feladták Magyarországot és Bécs alá vonultak vissza. A nehéz helyzetbe került dunántúli nemesség, köztük Batthyány Kristóf és Ádám, átállt Thököly oldalára. A végvárak közül Veszprém, Tihany, Vázsony, Csobánc, Keszthely, Szigliget, Tapolca és még mások is, kaput nyitottak Thökölynek. Kara Musztafa Bécs alatt súlyos vereséget szenvedett, ezzel Thököly csillaga is leáldozott. A kuruc-török csapatok 1683. szeptemberében harc nélkül kivonultak a balatoni végvárakból.

Tihany utolsó várkapitánya, Csornai Máté, 1700. május 16-án erősítette meg a tihanyi csizmadiacéh szabályzatát, amelyet “a végházban lakozó és vitézlő mesteremberek” kérték ki hiteles átiratban Nagyvázsony csizmadiacéhétől.

A törökök véglelges kiverése után a királyi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a magyarországi bencés rend nem tudta kifizetni, ezért 1701. augusztus 14-én I. Lipót király Regondi Rajmund altenburgi apátnak adományozta a tihanyi apátságot. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni a tulajdonjogokat.

A győri főkapitányság kimutatása szerint 1700-1701-ben Tihanyban 10 lovas és 45 gyalogos katona teljesített szolgálatot. 1702-ben I. Lipót rendelete értelmében Tihany erődítéseit lerombolták, a palánkokat megszüntették. A volt várőrség a faluban telepedett le. A volt katonákat az apátság földesúri alárendeltségébe utalta.

A kiváltságaitól megfosztott tihanyi katona réteg 1704-ben megtagadata a földesúri szolgáltatásokat és elfoglalva a monostort, annak apátját elzavarták. 1706-ban a Füreden felvonuló kuruc hadakhoz csatlakoztak és védlevelet adtak át, amit Bercsényi Miklós aláírt.

Tihany, Csúcs-hegyi torony (vár?) romjai. Ötszögű torony romjai, szerintem kerítő fala is volt. Talán ez lehetett a XIII-XV. századi királyi vár. Az apátság végvárrá való átalakítása után megfigyelő hely volt.

Tihany ostroma 1534november 1. és november 10. között zajlott, a Magyar belháború részeként. Ekkor Szalaházi Tamás püspök visszafoglaltatta Tihanyt Szapolyai János seregeitől.

Tihanyt, Sümeggel és Veszprémmel együtt Szapolyai törökmagyar serege vette be még 1533-ban. A katonák eredetileg a még ezen helységek környékét is dúló, egyik király pártjára sem álló Móré László ellen vonultak Várpalota alá, azzal viszont nem elégedtek meg, hogy Mórét kiiktatták, hanem a I. Ferdinánd pártján álló Szalaházi püspököt is megtámadták.

Szalaházi a következő évben szervitorait Nagy Ferencet és Devecseri Chóron Andrást küldte Tihany visszavételére. Tihanyt két Szapolyai-párti várnagy, Szörényi Mihály és Csemperdi Miklós védte. Kilencnapi védekezés után a várnagyok bejelentették, hogy megadják magukat. Szalaházi emberei 200 forint váltságdíj ellenében elengedték őket, s az őrség vagyonát és fegyverét magával vihette.

A visszafoglalást követően Chóron 16 gyalogost és 24 lovast tartott a várban, amelyeknek zsoldját az apátsági birtok jövedelme állta.

Tihany visszafoglalása után Bakith Pál kisebb erőkkel megszállta a Bakonyban egy apátságot, ami úgy is lakatlanul állt. Ez megerősítve biztosította a Pápa és Várpalota közti utat.

In 1554:

https://www.hungarianottomanwars.com/1541-1699/1554-the-turks-attack-the-castles-of-tihany-and-csobanc/

1557. március 22. Takaró Mihály megtámadja a ságvári palánkot
Tihany vára sebezhető helyen feküdt, különösen 1552 után, amikor a törökök megszállták Veszprémet. A kicsiny félsziget, amely a korban a Balaton magasabb vízállása miatt szinte szigetként emelkedett ki a tó vizéből, kevés védelmet nyújtott. A déli part keleti fele ekkorra már a töröké volt, akik uralmuk megerősítésére, és a magyar várak elleni védekezésül, valamint támadási kiindulópontul sorra építették a palánkokat a parton.
Ságvár temploma jó lehetőség volt a hódítóknak, hogy megerősítve uralmuk egyik bázisát képezze. Őrsége nem érte el a tíz főt, így inkább csak figyelőházként, góréként működhetett, tornya a kiváló kilátópont szerepét tölthette be. A tihanyiak nem hagyhatták a veszélyes hely kiépítését, ezért 1557 kora tavaszán, amikor a Balatont még vastag jég borította, rajtaütöttek a palánkon. A támadást Takaró Mihály, a paraszti (?) származású tihanyi kapitány vezette, aki 1554 júliusa óta állt a kis erősség élén. Tihanyt saját erejéből erődítette meg úgy, hogy közben a törökök folyton a környéken cirkáltak, és egy perc nyugtot sem hagytak neki. 1557 márciusában azonban a tihanyiak visszavágtak:
„A minap mentem vala alá Ságvárra egy kastélyra és valami nyolc törököt szorétottam vala benne, úgymint három óráig vívám reájok és megvevém tűlek, végre reájok szoríttam, és az toronban szaladának. Az toron pedig igen magas és erős, mégis mindaddig égettem reájok, hogy immár mind megaggyák vala magokat és kötelet is kérnek vala, végre az zsindelyt mind leverék, énneköm is porom mind elfogya és nem késhettem, mert kivethetöm vala őket. Az egyik kiszökellék az toronból, az mast is nálam vagyon, az többi ott marada, én is eljövék onnan és az kastélból hoztunk vala valami kilenc paripákat és egyéb szerszámot, pajzst, sisakot, páncért, nyerget, mind azféle hadakozáshoz való szerszámot. Ezt írhatom Nagyságodnak, hogy ez is azt beszíli az rab török, az mit az pribék [vagyis, hogy a törökök hidat vernek Nándorfehérvárnál, de nem tudni, merrefelé vonulna a seregük]. Bizony, az kik megmaradának heten, nagy szerencsén maradának meg, mert az dereka az kastelnak fottig mind leromlott az nagy égésnek miatta. Egy falumbeli bírót az király őfelsége földéről bekültem vala látni, mint marattak és azt beszéllé, hogy kinek keze, kinek lába égetett el.”
Az akció félsikerrel zárult, a tornyot nem tudták elfoglalni, és ostromra sem vállalkozhattak, mivel nem volt lőporuk, valamint a környékbeli török várak is erősítést vihettek Ságvárnak. A palánkot feldúlták, a torony is megsérült, a védők közül egy fogságba esett, a többiek is égési sérüléseket szenvedtek. A tihanyi vitézek zsákmánnyal távoztak.
Az eset alig másfél évvel később, 1558 júliusában kísértetiesen hasonló módon ismétlődött meg.

Gyulaffy László a lovasi vesztes harc után harmadmagával menekült Tihanyba 1561. május 26-án.

A tihanyi várban kezdte 1584-ben katonai pályáját Wathay Ferenc költő, festő, végvári vitéz.

The ambush at Tihany Castle, 22 August 1657
We can read the letter of Eszterházy János, Vice-Captain of Győr Castle, written three days after the military clash, addressed to General of the Trans-Danubian army, Batthyány Ádám (if you can, read also the archaic Hungarian text below):
„It was on the 22nd day of this present month that the Turks of Somogy and from the Borderland castles of (Lake) Balaton area joined forces, more than 200 men in four war boats had crossed (the lake) and got off at Tihany Castle on the land and they hid close to the castle, leaving behind 50 of them to guard the war boats.
When the men in Tihany discovered them, they joined forces with 30 lads from Veszprém who were in a nearby village, and then, at first, they fell on the Turks guarding the war boats. The enemy took on boats and fled to the water but they could kill a few of them.
When the rest of the pagans who were hiding on the mainland noticed it, they set out to help their mates they ran headlong into our men. As they were not able to suffer the force, after a proper time of struggle, also fled. The Hajdú soldiers were on their backs, gaining the Turks’ flags, drums, and flutists, cutting down 25 of the enemy, capturing 85 of them alive by God’s help, including the renegades (“pribék”).
The rest of the Turks got perished in water or in blood. We lost seven who fell and got twenty wounded. I have wanted to make Your Lordship happy with this news of good luck, wishing that God may grant Your Lordship to make lots of pagan enemies flee, keeping Your Lordship (in good health) for the sake of our Homeland for a long time.”
As we can see, the raid launched by the Turks resulted in the victory of the warriors of Tihany and Veszprém castles.
In fact, the attackers have lost half of their unit (in dead and injured people) while the Hungarians lost only seven men and 20 wounded. Capturing 85 Turks was a significant gain (my note: because the borderland warriors were usually unpaid or badly paid so they needed the income from the captives’ ransom.)
When the Habsburgs decided the castle was useless, they destroyed it in 1702.

Csúcshegy torony

A nagyjából 15 x 15 m alapterületű romot szabálytalan ötszög alaprajzúnak mérték fel (az egyik oldala annyira rövid, hogy a négyzet alaprajz sokkal valószínűbb) és lankásabb oldalán kettős árokrendszer nyomai látszanak. Újabb felszíni vizsgálat alkalmával a 10,2 * 10,2 m-es négyzet alaprajzú falmaradványról megállapították, hogy Árpád-kori lakótorony lehet. A falmaradvány aljában 12—13. századi cseréptöredékek kerültek elő. Az, hogy lakótorony volt, könnyen elképzelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az ide helyezhető középkori tihanyi vár legrégebbi része a 14. század harmincas évei előtt épült.

Pusztulása a 17. századra biztosan bekövetkezhetett, mivel Leuckharden sem említi meg. A mérnök ugyanis a felmért várak ábrázolásaihoz kommentárokat is fűzött, számba véve a potenciális erősítéseket, s így feltehetőleg megemlítette volna a félszigeten stratégiai fekvésű Csúcs-hegyi őrtornyot is.

Source: Partly by Szibler Gábor
Here are a few pictures of Tihany and its fortifications:
×
×

Cart