King Ulászló II / Vladislav II Jagellonský / Władysław II Jagiellończyk (1456-1516)

If there is one ruler who will be remembered with contempt by Hungarian posterity, it is probably the barely Hungarian-speaking, spendthrift, bumbling, disreputable foreigner who, in the twilight of his life, begged for food from the butchers of Buda and turned the mighty land of Matthias Corvinus into a failed nation-

It is he who is personally responsible for Mohács and Trianon, and above all for Hungary’s permanent exclusion from the ranks of the great powers. Or is he? Does he really deserve the image he has? In the following writing, let us talk about his reign, based on the article of Múlt-kor Magazine and my thoughts.

A gyorsabb jelölt

II. Ulászló (1490–1516) magyarországi uralmáról nagyjából még mindig az a tárgyi hibáktól hemzsegő kép él, amelyet több helyen olvashattunk 2016-ban, a király halálának 500. évfordulóján. A kudarcos életpálya végső állomása a mohácsi ütközet, amely egyesek szerint meg sem történt volna Ulászló katasztrofális országlása nélkül. Csakhogy a történeti kutatásokból, amelyek az elmúlt két-három évtizedben zajlottak a korábban elhanyagolt Jagelló-korral kapcsolatban, egészen más kép bontakozik ki, mint amit a középiskolában megtanulhattunk.

1490-ben Mátyás halála után kitört az örökösödési háború Magyarország trónjáért. Szigorúan nézve Ulászló öröklési joga gyengébb érveken alapult, mint riválisaié. Corvin Jánost Mátyás szánta utódául, Habsburg Miksa pedig az 1463-as bécsújhelyi megállapodásra hivatkozhatott, amelyben Mátyás neki ígérte Magyarország trónját, ha nem születik törvényes utóda.

Hozzájuk képest Ulászló (és öccse, János Albert) azzal érvelt, hogy a gyermek nélkül elhalt V. László magyar király kisebbik nővérének volt a fia. (Rajta keresztül egyébként a király felmenői között tudhatta Luxemburgi Zsigmondot és az Árpád-házból IV. Bélát is).

Hogy mégis ő nyerhette el a magyar trónt, az főleg diplomáciai erőfeszítéseinek és gyorsaságának köszönhető, ami szöges ellentétben áll a király lomha és tohonya mivoltáról kialakult képpel. 1490 tavaszán jelentős összegeket kért kölcsön, s a maga pártjára állította Mátyás morvaországi és sziléziai zsoldosait, nyáron pedig már Magyarországon járt a hadseregével, megelőzve riválisait.

Megnyerte céljainak Beatrix özvegy királynét is, aki a státusza biztosításáért cserébe szintén pénzzel támogatta, valamint megszerezte a magyar bárók jelentős részének pártfogását. Corvin Jánost, miután a herceg előbb elfogadta, majd elutasította a neki felkínált alkut, Kinizsi Pál és Báthori István győzte le július 4-én a csonthegyi csatában.

Ulászlónak ezt követően meg kellett küzdenie öccsével, János Alberttel, valamint Habsburg Miksával is. Utóbbi ellen tulajdonképpen a Mátyással szemben sikereket hozó stratégia érvényesült: a harcmezőn a Habsburgok győzedelmeskedtek, de az idő- és pénzzavar Ulászló malmára hajtotta a vizet.

A pozsonyi békében végül lemondott Mátyás addigra amúgy is elveszített ausztriai hódításairól, valamint elismerte Miksa örökösödési jogát. A megállapodás sürgető elfogadására azért is kerülhetett sor, mert János Albert a vele megkötött béke ellenére ismét megtámadta bátyját, ám Eperjes mellett végül vereséget szenvedett.

Három kiskirály

Ulászló bűnei között az egyik fontos és állandóan ismétlődő tétel, hogy a nagybirtokosok bólogató kutyája lett, bezzeg Mátyás idején a királlyal senki nem mert szembeszállni. A valóság ezzel szemben az, hogy Hunyadi ellen három lázadás is kitört (1459, 1467, 1471), bár uralmának második felében hatalmát valóban nem merte kétségbe vonni senki. Ám Ulászlóval szemben Mátyásnak volt egy nagyon fontos előnye: megörökölte a Hunyadi-vagyont. És bár ritkán szokták vele kapcsolatban emlegetni, de az a király kezei között hamar elolvadt, mivel uralma biztosítása érdekében a legfontosabb hívei között osztotta szét.

Ulászló viszont „birtoktalanul” kezdte meg országlását, így nem volt mit adományoznia a támogatóinak, ráadásul halála előtt Mátyás Pozsony, Komárom, Visegrád és Buda várát is Corvin Jánosra bízta. A trónöröklésért két éven keresztül vívott harc sem lendítette fel a királyi kincstárt, így Ulászlónak sokkal kevesebb lehetősége nyílt hívekre szert tennie, mint elődjének.

Az új királynak az ország három legnagyobb birtokosa jelentette a legkomolyabb kihívást: Újlaki Lőrinc, Corvin János és a Szapolyaiak. Újlaki Lőrinc herceg arról híresült el, hogy „ökörnek” nevezte Ulászlót, ám erre a kijelentésére nemsokára csúnyán ráfizetett, mert a király ismét megmutatta, hogy képes gyorsan és hatékonyan fellépni a vele szembeszegülőkkel.

1494–95 során összegyűjtötte hadseregét, és Újlaki ellen indult. Olyan gyorsan roppantotta meg a herceg erejét, hogy annak Európa külföldi udvaraiba is híre ment. Amikor Újlaki Lőrinc kegyelemért esedezett, a király annyit üzent neki, hogy „lám az ökörnek van egy vastag szarva”. Újlaki végül megadta magát, és ettől fogva hűséges maradt uralkodójához, 1499-ben pedig a megbocsátás jeleként meghívást nyert a királyi tanácsba is.

Ulászló uralmának másik megkérdőjelezője Corvin János volt. Ő 1496-ban Frangepán Bernáttal szövetkezve Habsburg Miksához és a velenceiekhez fordult segítségért, a király serege azonban a rózsahegyi csatában szétverte a herceg lengyel zsoldosait, őt magát pedig leváltották a báni tisztségéből. Corvin János 1498-ban meghódolt Ulászlónak, és ekkor örökös dalmát–horvát–szlavón bánná nevezték ki, s tevőlegesen pedig többet nem szegült szembe a királlyal.

A harmadik és egyben legnagyobb birtokost, a Szapolyai családot a király nem tudta hasonlóképpen „pacifikálni”, passzívan szemlélte, amikor Szapolyai István 1493-ban egyszerűen elfoglalta Corvin bajmóci várát. Az 1492–1499 között az ország nádoraként is tevékenykedő Szapolyai nagy szerepet játszott Ulászló győzelmeiben, talán ennek is köszönhető, hogy közte és az uralkodó között soha nem alakult ki olyan jellegű konfliktus, mint Corvin Jánossal vagy Újlaki Lőrinccel.

Deficites pompa

Ulászló uralkodásának központi gondolata kétségtelenül a béke volt, amelyet mindig igyekezett elérni, amikor csak módjában állt. Mátyás uralkodása utolsó évtizedének költséges külországi háborúiból elege volt a magyar nemességnek. A fekete sereg megsemmisülését is elsősorban az okozta, hogy míg Mátyás a nyugati területekre terhelte az eltartásukat, Ulászló ezt a saját országaival nem tehette meg. Mindemellett, bár számos kötelezettséget vállalt, azokat nem feltétlenül teljesítette, így Mátyáshoz hasonlóan az ő országlása alatt is előfordult, hogy egy évben többször vetették ki a hadiadót.

A Jagelló-korról főleg az a kép alakult ki, hogy a királyt a nagy hatalmú bárók rángatták ide-oda, ám ennek az ellenkezőjére is bőven találunk példát, nem csak a fentebbi eseteket. 1493-ban például a székelyek panaszlevelét felhasználva nyirbálta meg Báthori István erdélyi vajda hatalmát.

A király csehországi tartózkodásainak története is ellentmond a mindenbe beleegyező uralkodó képének. Távollétében ugyanis a nádor kormányzott, de a visszatérő király könnyedén felülbírálta a döntéseit, ha úgy látta jónak. Ulászló volt az első a magyar trónon, akinek számtalan saját kezű aláírása maradt ránk, többek között egy olyan dokumentum is, amelyben önkezével húzott ki egy neki nem tetsző szakaszt.

A legégetőbb problémának kétségkívül a deficites költségvetés bizonyult, amelyet nem sikerült megoldani. Ennek az oka részben strukturális: Európában ekkoriban kevés olyan monarchia létezett, amelyik ne küzdött volna pénzhiánnyal. A Magyar Királyság sem különbözött tőlük, ám az ország gondjait tetézte, hogy az oszmán-török veszély miatt nagyszámú állandó fegyverest, valamint várak láncolatát kellett fenntartani.

A katonaság költségei pedig ebben az időszakban erőteljesebben emelkedtek, mint az ország gazdasági lehetőségei, ezt a gordiuszi csomót pedig Ulászló uralkodásának a végéig nem sikerült átvágni. Az azonban az utókor tévedése, hogy a király a budai mészárosok „lacikonyháján” kuncsorgott volna ételért: a fennmaradt számadások, valamint a királyi udvarban megforduló követek jelentéseiből is azt olvashatjuk ki, hogy az udvar fénye változatlan maradt Mátyás időszakához képest.

Az öröklés érdekében

Ulászló 1490-ben elvette az özvegy Beatrix királynét, hogy annak pénzügyi és politikai támogatását elnyerje. A meddő királynéval azonban nem számolt hosszú távon. Bakócz Tamás formai hibát ejtett a szertartáson, majd Ulászló sosem maradt négyszemközt feleségével, hogy a válást könnyebben kimondhassák.

Beatrix hamar rájött a csalásra, de nem tudott mást tenni, mint a nápolyi rokonai segítségével „lobbizni” a pápánál. Amikor azonban VI. Sándor pápa szövetkezett a franciákkal és a velenceiekkel, elfogyott a levegő a királyné körül. A szövetség ugyanis a Habsburgok ellen irányult, ezért meg akarták nyerni a hátukban lévő Ulászlót. Így a pápa 1500-ban megsemmisítette a magyar király házasságát, aki két év múlva elvehette Foix-i Annát.

Meglepő módon a 46 éves Ulászló és a 18 éves Anna jól megértették egymást, a királyné fajsúlyos szereplőjévé vált a budai udvarnak. A férjet talán ezért is sújtotta le nagyon, amikor 1506-ban ifjú neje a későbbi II. Lajos megszületése után néhány héttel gyermekágyi lázban elhunyt.

Ulászló uralkodásának utolsó évtizede elsősorban azzal telt, hogy fia öröklését biztosítsa. Hogy megfelelő támasza legyen, az unokaöccsének, Brandenburgi Györgynek adományozta a Corvin János után maradt vagyont. A Habsburgokkal ellenséges politizálástól visszatért a diplomáciai megoldásokhoz, és megkötötte a Habsburg–Jagelló házassági szerződést, amely tulajdonképpen nyugatról is biztosította fia királyságát.

Az ismétlődő szélütések az utolsó esztendőkben már rendkívül megviselték a király egészségét, a közvéleményben Ulászlóról kialakult kép az ekkor született ábrázolásokon és leírásokon alapul. Az 1515-ös bécsi királytalálkozón, ahol a fia és a lánya eljegyzését tartották meg, a résztvevőkben a király már egy beteg és megtört öregember benyomását keltette, aki sírva búcsúzott a lányától, amikor visszaindult Budára. Utolsó célját, hogy Lajos megrázkódtatás nélkül örökölje a magyar trónt, sikerült elérnie.

Az szinte bizonyos, hogy Ulászlót soha nem fogjuk a magyar történelem legjelesebb uralkodói között számon tartani. Tartozunk azonban annyival magunknak és a történelmünknek, hogy Jagelló-házi királyunkról hitelesebb képet adunk.

Source: mainly from Múlt-kor Magazine: 

https://mult-kor.hu/egy-meltatlanul-alabecsult-magyar-kiraly-ii-ulaszlo-es-a-valosag-20240313?pIdx=1